Az MNB elé vonultak a Quaestor–ügy károsultjai

Több száz károsult követelte a Magyar Nemzeti Bank épülete előtt a Quaestor-törvény betartását.

  • 2015. július 25., szombat 19:03
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés tavasszal döntött arról, hogy a quaestorosokat 6 millió helyett 30 millió forintig kártalanítják. Ezt azonban az OTP Bank megtámadta az Alkotmánybíróságon. A károsultak szerint azonban ez a lépés nem érinti a törvény végrehajtását, de a Befektető-védelmi Alap ennek ellenére csak az eredeti 6 millió forintos határig fizet.

„Ha én most ezt a kendőt az arcom elé emelem és eltakarom az arcomat, az itt hivatalból jelen lévő seriff-társak engem elvisznek, de úgy látszik, vannak olyanok, akiknek nem kell betartania a törvényt. Vadkeleten a törvénytelenség hazájában már egy beadványra hivatkozva is fel lehet függeszteni a törvény végrehajtását. Egy hatályban lévő törvényt pedig egy alkotmánybírósági beadvány önmagában még nem függeszthet fel” – mondta Kálmán-Pikó István, a Quaestor Károsultak csoportjának szervezője.