NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Felsőoktatás: bizonyos szempontból könnyebb volt bejutni

A tavalyinál kevesebben jutottak be idén a felsőoktatásba, összesen 72 ezer diákot vettek fel valamilyen szakra. A felsőoktatási államtitkár a csökkenést azzal indokolta, hogy kevesebben érettségiztek idén. A legtöbb pont egy mérnökképzéshez kellett.

  • 2015. július 24., péntek 15:18
Vágólapra másolva!

Nagy volt az öröm csütörtök este, miután kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat. A fiatalokat sms-ben értesítették, hogy felvették-e valamelyik szakra.


Idén a legtöbben az ELTE-n kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat, nappali képzésre csaknem 4600 diákot vettek fel az államilag finanszírozott helyekre. A legtöbb hallgató gépészmérnöknek tanulhat, s népszerű maradt az informatikai és orvosi képzés.

Az ösztöndíjas helyekért a legtöbb pontot a BME mechatronikai mérnöki szakán kérték, ide 456 ponttal lehetett felvételt nyerni. Az államilag finanszírozott helyekre a jelentkezők kétharmada jutott be.

„A összes jelentkezőből 69,7 százalék ide tudott beférni, ha ilyen módon preferálta a jelentkezéseit. Ez 15 százalékkal magasabb bejutási arány a tavalyi általános eljáráshoz képest, tehát azt lehet mondani, hogy vannak olyan mutatók, amelyek figyelembevételével még könnyebb is volt a bejutás az idei esztendőben” – mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

Az államtitkárság összesítése szerint idén mintegy 1500-zal kevesebb diák kezdi meg felsőoktatási tanulmányait. Palkovics László ezt annak tudja be, hogy kevesebben is érettségiztek. „Összesen 105 000 hallgató jelentkezett felsőoktatási tanulmányokra, felvételt nyert 72 151 hallgató. Úgy gondolom, ez az elmúlt időszakkal is összehasonlítva kifejezetten jó számot jelent. Felsőoktatási szakképzésre közel 6500 hallgató nyert felvételt, alapképzésre 45 200, osztatlan képzésre 6400, mesterképzésre 14 000 hallgató nyert felvételt” – mondta az államtitkár.

Pécsett is csökkent a hallgatók száma. „Ezeket a számokat részben a Stipendium Hungaricum programban érkező külföldi hallgatókkal tudjuk kompenzálni, részben pedig a pótfelvételivel. Reményeink szerint így a 2015–16-os tanévben 5000 hallgató tudja megkezdeni a tanulmányait” – mondta a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója, Lengvárszky Attila.

Akiket nem vettek fel, pótfelvételire augusztus 10-éig tudnak jelentkezni az interneten.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról