Gúr Nándor: Hülyítenek, és hazudnak nekünk

Az MSZP szerint csak a plakátokon működnek a kormány reformjai. Gúr Nándor azt mondta, hogy az elmúlt hetek kampányával csak a Fidesz botrányairól próbálják meg elterelni a figyelmet.

  • 2015. július 24., péntek 18:43
Vágólapra másolva!

– De nemcsak a közvetlen intézkedések, hanem azok az új adónemek bevezetései, azok az új 40-50 adónem, vagy azok a megszorítások, amelyek csak 2011–2012-re visszautalva közel háromezer milliárdot jelentett ennek az országnak, ha lakónépességre vetítem, akkor nagyjából 300 ezer forint fejenként. Persze ezt nemcsak az emberek, hanem a vállalkozások is fizették. Hát ezeket akarják leplezni, meg a Quaestort, meg sok minden mást. Így zajlik ma a világunk, hülyítenek és hazudnak nekünk. Igen, hülyítenek és hazudnak nekünk ahelyett, hogy valós reformokat csinálnának.

A Fidesz közleményben reagált, szerintük a szocialisták kétségbe vonják a magyar emberek teljesítményét, amelynek köszönhetően Magyarország kikerült abból a gödörből, amelybe a baloldal felelőtlen politikája taszította.