
Az MSZP mindig is kiállt az esélyegyenlőség és a tolerancia mellett – hangoztatta a szocialisták álláspontját Bárándy Gergely a Republikon Intézet homoszexuálisok jogairól rendezett konferenciáján. „Az a párt, amelyik nem foglal el elvi álláspontot egy ilyen kérdésben, az aktuálisan természetesen tud igazodni társadalmi elvárásokhoz vagy a többség akaratához, de hosszú távon biztos, hogy nem lesz hiteles” – fogalmazott.
Az LMP társelnöke többször is vitába keveredett politikustársaival. Schiffer András szerint nem szabad jogi eszközökkel megnevelni az embereket. „Egy ökológiai párt semmiképpen sem úgy tekint egy társadalomra, mint megnevelendő, felvilágosításra váró homogén tárgyra, amelyből ki kell nevelni a homofóbiát, rasszizmust és mindenféle csúnya dolgot. Tudom, hogy vannak és a huszadik században voltak politikai erők, amelyek ilyen megnevelendő tárgyként tekintettek a társadalomra. Egy ökopárt önmagában értékesnek tartja magát a szerves fejlődés folyamatát, azt, ahogyan a hagyományok alakulnak, átalakulnak egy társadalomban” – így Schiffer András.
Az Együtt elnöke szerint a homoszexualitás kérdéséhez a jobboldal populista módon közelít. „A választásokat szerintem nem ezek döntik el. Lehet még talán erre is gyűlöletkampányt csinálni, Magyarországon reméljük nem érjük meg, talán nem is volna célszerű, bár a fene gondolta volna, hogy az elemzői közeg felmenti a Fideszt ezért a mostani gyűlöletkampányért” – mondta Szigetvári Viktor.
A legutóbbi botrányt azonban mégsem a jobboldal, hanem a Gyurcsány-párt szolgáltatta: kizárták Baranya megyei képviselőjüket, Sütő Lászlót, miután a Facebookon betegségnek nevezte a homoszexualitást.
„Ennek nem lehet más megoldása csak az, hogy elbúcsúzunk, mert más értékeket vallunk, mást gondolunk a világról. Hogyha ő ezt gondolja ebben a kérdésben, az formálisan azt jelenti, hogy etikai eljárás indult el ellene, amely jelenleg is folyik” – mondta Sebián-Petrovszki László. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció elnöksége jóváhagyta Sütő László kizárását, mielőtt Gyurcsány Ferenc kezdeményezte volna.













