
Tizenkilenc éve rendezik meg a Borsodi Fonót autentikus magyar népzenével és világzenével, mesterségbemutatókkal és számos kísérőprogrammal. A helyszín a hétvégén már a felújított diósgyőri vár volt. Erre a programra is sokan érkeztek, de a vár a felújítás óta amúgy is népszerű.
„Két éjszakát, három napot töltünk Miskolctapolcán, tegnap a Barlangfürdőben voltunk. A mai terv a diósgyőri vár, és szeretnénk Lillafüredre ellátogatni, holnap megyünk haza” – mondta egy turista.
Lillafüreden új függőkert várja a turistákat, elkészült a Pannon-tenger Múzeum, és felújították a miskolctapolcai, illetve a selyemréti strandot is. Azóta egyre több a fürdővendég is. „2012-ben közel harmincezren léptek be a strandra, 2014-ben ez a létszám közel kétszázezerre emelkedett” – mondta a Selyemréti strandfürdő vezetője.
A turizmus élénkülését a szállásadók is érzik. A Turizmus.hu adatai szerint a régióban Eger után Miskolcot keresi fel a legtöbb turista. A borsodi megyeszékhelyen 2008 óta nyolcvannyolcezerrel nőtt a vendégéjszakák száma. A statisztikák szerint a legtöbben Budapestről és az Alföldről érkeznek. A külföldiek közül pedig a lengyelek, a szlovákok, az ukránok és az oroszok körében a legkedveltebbek a borsodi megyeszékhely látnivalói.













