Örömlányok és barkácsolt lelátók – rengetegen a Hungaroringen

Tiltott kéjelgés miatt vettek őrizetbe 4 örömlányt a rendőrök Mogyoródon a 30. Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt. A bíróság gyorsított eljárásban öt nap elzárásra ítélte őket. A futamra idén 10 százalékkal több jegy fogyott, mint korábban, sokan azonban most is a pálya szélén felállított házi lelátókon nézték a szabadedzést és az időmérő futamot.

  • 2015. július 25., szombat 17:18
Vágólapra másolva!

Folyamatosan érkeznek az emberek – osztrákok, lengyelek, szlovákok – a 30. Magyar Nagydíjra. Szerda reggel érkeztek Bajorországból, mondta a Hír TV-nek az egyik német férfi.

A legelszántabb szurkolók már a hét közepén kiköltöztek Mogyoródra, tele volt a kemping külföldiekkel.

„Azért jövünk mi mindig ilyen korán, a szerdai napon a Hungaroringre, mivel mi foglaljuk a külföldi barátainknak a helyet itt, a kempingben, és hogy mindenkinek megfelelő társasága legyen, ezért megfelelő helyet kell választani, és mi minden évben visszatérő vendégek vagyunk, általában hétfőn szoktunk hazamenni” – mondta az egyik szurkoló.

Bár 10 százalékkal több jegyet adtak el idén a nagydíjra, az elmúlt évekhez hasonlóan sokan most is inkább a veszélyesebb, de olcsóbb, házilag ácsolt lelátót választották.

Ezer rendőrt vezényeltek ki a Hungaroring környékére a verseny idejére, osztrák, román, lengyel és szlovák egyenruhások is segítik magyar kollégáikat. Kiemelt bűncselekmény vagy gépkocsilopás egyelőre nem volt.

„Kisebb közlekedési szabálysértések miatt kellett intézkednünk, illetve tiltott kéjelgés szabálysértése miatt állítottak elő és vettek őrizetbe 4 hölgyet a kollégáim, az illetékes bíróság közülük kettő esetében öt-öt nap elzárásról döntött” – tájékoztatta a Hír TV-t Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nagy nézőszám és a rekkenő hőség miatt a szervezők is óvintézkedésekkel készültek. Állandó kapcsolatban állnak a katasztrófavédelemmel, az embereknek pedig vizet osztanak.