
Gőgös nem hagyja annyiban, a Kúriára megy
A Kúriához fordul az MSZP elnökhelyettese, miután a Nemzeti Választási Bizottság elutasította népszavazási kezdeményezését az állami földek eladásának tilalmáról. Gőgös Zoltán erről Magyarország élőben című műsorunkban beszélt.
„Nagyon gyenge lábakon áll. Én úgy gondolom, meg fogjuk fellebbezni. Nem fogjuk abbahagyni, engedni, hogy a magyar mezőgazdaságot szétverjék és ellopják a földet. Ez erről szól, lesz ennek folytatása” – fogalmazott Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese.
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke egyébként a döntést azzal indokolta, hogy a referendum érintené a költségvetést, ami az alaptörvény szerint kizáró ok.














