A dohányboltok falait bontották ki, hogy bejussanak

Betörőbandát fogott el a rendőrség, több mint egy tucat Kelet-Magyarországi dohányboltból loptak. A tetőt vagy a falat bontották ki, tízmilliós nagyságrendben vittek el cigarettát, de az okozott kár is jelentős.

  • 2016. április 18., hétfő 16:30
Vágólapra másolva!

A biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy kelet-magyarországi rablóbanda tagja áttöri egy dohánybolt falát. Tucatnyi trafikba jutottak be a tető vagy a fal megbontásával. „A 30 centis téglafalat az ismeretlen tettesek kibontották, így bejutottak az élelmiszerboltba, az élelmiszerboltot a dohánybolttól egy gipszkarton fal választotta el, ezután kivágták, kibontották a gipszkarton falat is, bejutottak a dohányboltba, és ott mintegy 1 millió forint értékben összekészítettek dohányárut, illetve készpénzt, és ezt eltulajdonították” – számolt be a történtekről a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

A rendőrségi elemzés során derült ki, hogy a különböző helyszíneken történt betöréseket ugyanaz a banda követte el. „Ebben az ügyben a támadott objektum, vagyis a nemzeti dohánybolt volt az egyik kapocs, a másik, hogy az elkövetők rendszeresen tető- vagy falbontás módszerével jutottak be az épületbe” – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi főtanácsadója, Tarcsa Csaba.

A négy fős bűnbanda 13 dohányboltba tört be, további 3 esetben pedig nem sikerült a rablás. Összesen több mint 11 millió forint értékű cigarettát zsákmányoltak, ráadásul az okozott kár is jelentős. „Az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja, több bűncselekmény elkövetésével lettek az elkövetők már meggyanúsítva és a vizsgálat további szakaszának lesz majd a célja és feladata, hogy minél több ilyen bűncselekmény gyanúsítását közöljük majd az elkövetőkkel” – közölte Bukovenszki Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

A rablókat menekülés közben fogták el Orosházán, az egyesített büntetőeljárást lopás miatt indult. A gyanúsítottak közül ketten előzetes letartóztatásban vannak, ketten pedig szabadlábon védekeznek.