
A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletében kötelezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium háttérintézményét, hogy tájékoztassa a közérdekű adatokért pert indító Transparency International Magyarországot.
„2015. március 9-én, amikor összedőltek ezek az értékpapírcégek, akkor mennyi pénzt menekítettek ki a Magyar Nemzeti Kereskedőházak ezekből a befektetésekből? A gyanúnk ugyanis az, hogy közpénzek is kerülhettek szabálytalanul ebbe a három elhíresült értékpapír-forgalmazó társaságba, és így bizony, az adófizetők vagyonát, a közvagyont indokolatlanul és megengedhetetlen mértékben kockáztatta az állam, ennek pedig következménye kell legyen, ez nem maradhat szankció nélkül” – mondta Ligeti Miklós jogi vezető.














