Bírói döntéssel kötelezné az LMP az Eximbankot az adatok kiadására

Keresetet nyújtott be az Eximbank ellen az LMP.

  • 2016. április 14., csütörtök 13:30
Vágólapra másolva!

Schiffer András, a párt társelnöke emlékeztetett, hogy az Eximbank 2015. novemberben hirdetett meg egy 16 milliárd forintos pályázatot, amelyre mindössze hat munkanapjuk volt jelentkezni a vállalkozásoknak. Az ellenzéki politikus még januárban fordult a pénzintézethez közérdekű adatigényléssel, de a bank nem adta ki a pártnak sem a nyertes cég nevét, sem a pályázatok elbírálásának dokumentumait.

„Bírói úton fogom kérni, hogy a november 30-án az alapkezelő szervezetek kiválasztása tárgyában benyújtott pályázatokat, illetve a pályázatok elbírálásának dokumentációját és a nyertesek nevét hozzák nyilvánosságra” – mondta Schiffer András.