Demonstráció lehet a kerékpáros felvonulásból

Tiltakoznának a fővárosi kerékpárosok a budapesti szabályváltoztatások miatt. Egy kiszivárgott jelentés szerint több, bringásoknak kedvező döntést is visszavonnának. A főváros eddig nem erősítette meg a változtatást.

  • 2016. április 15., péntek 10:56
Vágólapra másolva!

Tábla és felfestés is jelzi a budapesti Markó utcában, hogy a biciklisek szembe mehetnek a forgalommal, pedig az út igen szűk. Egy nyilvánosságra került főpolgármesteri utasítás szerint a bringások csak olyan egyirányú utcába hajthatnának be, ahol nekik és az autósoknak is van elég hely.

A Bajcsy-Zsilinszky úton a kerékpárosok a buszsávot is használhatják, noha van kerékpárút is. Budapest vezetése az ilyen párhuzamosságokat is felszámolná, a szűkebb buszsávokból pedig kitiltaná a bringásokat. A Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezetője szerint a szigorítások egyértelmű visszalépést jelentenének.

„Biztonságos kerékpáros infrastruktúra az érdeke az autósnak is, aki emiatt egy külön sávban közlekedő biciklisre jobban oda tud figyelni, jobban érti a forgalmi helyzetet, mintha összevissza cikázás és szabálytalanságra ösztökélő infrastruktúra van, illetve a bicikliseknek is nyilván érdeke. Én azt gondolom, hogy az elmúlt évek intézkedései ilyenek, és éppen ezért ezeket inkább továbbvinni lenne érdemes” – nyilatkozta Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója.

A Főpolgármesteri Hivatal közleményben cáfolt. Azt írták: Tarlós István soha nem adta utasításba a kerékpáros fejlesztések megszüntetését.

„Higgyünk a Főpolgármesteri Hivatal cáfolatának” – fogalmazott Lázár János kancelláriaminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, aki az általa hosszú évekig vezetett Hódmezővásárhellyel példálózott: „Lakosságarányosan talán Hódmezővásárhelyen van a legtöbb kerékpár. Azt hiszem, hogy 30 ezer biciklinél több van 19 ezer háztartásban. Nekünk is van négy” – jegyezte meg.

Ha valósak a kiszivárogtatott szigorítások, az I Bike Budapest a jövő szombatra meghirdetett kerékpáros felvonulásból demonstrációt csinál. A szervezet csütörtök este nyitotta meg az Európai Bringafesztivál magyarországi programjait.

„Hollandiában több kerékpárunk van, mint lakosunk. Azt hiszem, nálunk úgy 20 millió kerékpár jut 17 millió lakosra. Ez is mutatja, hogy milyen hihetetlenül fontos a kerékpározás az országunkban” – nyilatkozta Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete.

Amszterdamban a belvárosi közlekedés 60 százalékát kerékpáron bonyolítják, a kétszer nagyobb Budapesten ez az arány 2 százalék. „Remélem, hogy Budapest főpolgármestere is látja ezeket a számokat. Fogadok, hogy ő sem akar egy túlzsúfolt várost, ő sem akar kövér lakosokat, veszélyes utcákat a gyerekeknek, és általában olyan várost, amely nem vonzó a turistáknak” – mondta Gerrit Faber, a holland kerékpáros szövetség szakértője.

Tarlós István egyébként az Indexnek nyilatkozva annyit elmondott: egy bicikliutat sem szüntetnek meg. De azokon a helyeken, ahol párhuzamosan fut kerékpározható buszsáv és a bicikliút, ott a buszsávban egyszerűen letörlik a piktogramokat.