Ellopták a játszóteret?

Költségvetési csalás miatt vádat emeltek a Szegedi Vadasparkban épült játszótér ügyében.

  • 2016. április 06., szerda 13:13
Vágólapra másolva!

A Csongrád Megyei Főügyészség gyanúja szerint a három évvel ezelőtti beruházást jóval felülszámlázhatták. A főleg uniós forrásból, papíron 265 millió forintból megépült interaktív játszótér négyötödét lophatták el, ugyanis a tényleges költsége csak nagyjából 50 millió forint lehetett.

A társaság a beruházás befejezése után felszámolás alá került, majd egy ismeretlen ukrán állampolgárra íratták. Az egyik szegedi szocialista képviselő korábban azt állította, hogy a játszóteret egy olyan cég húzta fel, amelynek egyik tulajdonosa, a helyi Fidesz-elnök személyi titkára.