Lázár ebben még vitában áll a miniszterelnökkel

Nincs még döntés arról, hogy lesz-e kilépési pénz az államigazgatásban dolgozóknak Lázár János szerint. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta: a miniszterelnökkel van vitája a kérdésben.

  • 2016. április 07., csütörtök 16:27
Vágólapra másolva!

A bürokráciacsökkentés miatt megszűnő háttérintézményekkel kapcsolatban azt mondta: a számok már eldőltek, már csak a vízügyi ágazatban maradtak vitás kérdések.

„Hétfőn a kormányülésen a kormány számára javaslatot teszek az állami tisztviselői karral kapcsolatos törvény benyújtására. Teszem ezt azért, mert a héten lezárultak az állami háttérintézmények és központi költségvetési szervekkel kapcsolatos kormányzati egyeztetések. Miniszterelnök úr még néhány intézmény esetében utólagos egyeztetést rendelt el, ilyen a vízügyi ágazatnak az intézményrendszere. De egyébként a döntések megszülettek” – fogalmazott a kancelláriaminiszter.

A Magyar Nemzet számolt be mai számában arról, hogy a köztisztségviselők mégsem kapnak lelépési pénzt, ha önként hagyják el a pályát.