Másfélszer több jut családtámogatásra

Másfélszer annyit költ a bruttó nemzeti jövedelemből Magyarország családtámogatásokra, mint az OECD-átlag – mondta Rétvári Bence a KDNP családügyi konferenciáján.

  • 2016. április 10., vasárnap 07:52
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arra emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépésével a családpolitikát és a szociálpolitikát kettéválasztották. A kabinetnek az volt a célja, hogy megállítsa a 34 éve tartó népességcsökkenést. Az új családtámogatási rendszer miatt 2014-ben és 2015-ben is több gyermek született, mint korábban.

„Ha összehasonlítom az OECD-országoknak a nemzeti össztermékhez viszonyított családpolitikai költéseknek az arányát a magyar arányokhoz, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon, a magyar kormány a nemzeti össztermékhez mérten másfélszer annyit költ családpolitikai, családi támogatásokra, mint amennyit az OECD-országok átlagban költenek. Míg ott egy 3 százalékos, itt egy 4,5 százalékos arány az, ami családügyi célokra fordítódik” – fogalmazott Rétvári Bence.