Feljelentést tesznek az ORÖ több tagja ellen

Költségvetési csalás gyanújával tesz feljelentést az Országos Roma Önkormányzat több tagja ellen is a szervezet két képviselője. Vajda László és Lakatos Oszkár szerint Farkas Flórián strómanjai megszállták az ORÖ-t, és mintegy 50 millió forintot fizettek ki különféle megbízási szerződések és irodabérlés jogcímen, miközben nem látni, hogy miből fizetik vissza a kormánynak a Híd a munka világába program támogatásait.

  • 2016. május 13., péntek 21:50
Vágólapra másolva!

„Tudjátok nagyon jól, hogy a képviselők eleve az önkormányzatból nem is finanszírozhatók, mert ezt a törvény sem engedi. Innentől kezdve egyedül az intézményhálózat volt, van és lesz, aki benneteket fog tudni foglalkoztatni törvényesen, biztonsággal” – a RomNet hírportál hozta nyilvánosságra azt a hanganyagot, amelyen a Farkas Flórián elnöksége idején gazdasági vezetőként dolgozó Bence Gáborné beszél arról, hogy az intézményhálózatán keresztül szerveznék ki az állami támogatást a volt vezető híveihez.

A roma önkormányzat képviselői szerint megbízási szerződések és irodabérlés jogcímen történtek a kifizetések. Olyan megyékben is költöttek ilyesmire, ahol az ORÖ-nek nincs is irodája – állítják.

„Balogh János, a jelenlegi Országos Roma Önkormányzat elnöke egy strómanja Farkas Flóriánnak, aki végrehajtja mindazokat a feladatokat, hogy a költségvetést kiszervezzék, és a költségvetést Farkas Flórián és Bence Gáborné jóvoltából próbálják hasznosítani és felhasználni” – jelentette ki Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat képviselője.

Az ORÖ képviselői pénteken jelezték, hogy feljelentést tettek az ügyben, amelyben a RomNet szerint már az adóhatóság is nyomoz.

„Az általunk megbecsült jogosulatlan kifizetések február–március hóra elérik az 50 millió forintos nagyságrendet, amely különösen nagy értékű elkövetett költségvetési csalás alapos gyanúját vonhatja maga után” – mondta Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat képviselője.

Az állam évente mintegy 110 millió forintot biztosít a roma önkormányzatnak intézményfenntartásra – emlékeztettek a képviselők, megjegyezve, hogy továbbra sem látni azt, hogy miből fizetik vissza a botrányos Híd a munka világába program 1,6 milliárd forintos támogatását a kormánynak.