
Segítség kell azoknak, akik már gondoskodtak a menekültekről
Segíteni kell azoknak az országoknak, amelyek már gondoskodnak a menekültekről – jelentette ki Szijjártó Péter a CNN amerikai hírtelevízióban.
A külgazdasági és külügyminiszter az amerikai hírcsatornának adott interjújában hangsúlyozta: Jordániát, Törökországot, Libanont és az iraki Kurdisztánt kell támogatni.
A kötelező kvótarendszerről szólva Szijjártó Péter azt mondta: a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordult az ügyben, mivel a kormány szerint a kötelező kvótarendszerről szóló döntés sérti az európai szabályokat, és módosítja a dublini rendszert.
A tárcavezető leszögezte: a kormány álláspontja továbbra is az, hogy a dublini rendszer módosításához hozzá kell járulniuk a nemzeti parlamenteknek és a tagállamoknak.













