Sokszor nem vették figyelembe a magyar lehetőségeket

A sokat hangoztatott patrióta gazdaságpolitika ellenére az elmúlt években számos alkalommal úgy írtak ki közbeszerzéseket, hogy nem vették figyelembe a magyar buszgyártás lehetőségeit – mondta el Magyarország élőben című műsorunkban a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.

  • 2016. május 12., csütörtök 19:46
Vágólapra másolva!

Vincze-Pap Sándor szerint azonban már kizárt, hogy a novemberi határidőre elkészüljön a 150 busz a 3-as metró pótlására.

„Egy busznak a legyártásához nyilvánvalóan a beszerzéseket meg kell szervezni, az egész technológiát akkor egy ilyen nagyobb darabszámúra át kell állítani, igen, ez pontosan őszre jelen esetben lehetetlen. Ettől függetlenül, ha tényleg a patrióta gazdaságpolitika akar érvényesülni, akkor még egyszer mondom, nincs más lehetőség, hanem a kedvezőbb áru és a műszakilag semmiképpen sem alacsonyabb színvonalú hazai buszokat kell előnyben részesíteni” – fejtette ki.

Tekintse meg a Vincze-Pap Sándorral készült teljes beszélgetést: