
Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kedd esti közéleti beszélgetőestjén élesen bírálta a kormányt és lépéseit.
A fülkeforradalom huszárainak nevezte a 2010 után felálló hatalmi elitet. Azt mondta: el tudja képzelni, hogy vissza akarnak venni azoknak az intézményeknek az erejéből, amelyek a parlament hatalmát korlátozzák.
Hozzátette: ő azért szegődött alkotmánybírónak, hogy az Alaptörvényt védje, akár annak árán is, hogy szembekerül azokkal, akik megalkották.














