Széll Tamásék nyerték a Bocuse d’Or európai döntőjét

Megnyerte a Bocüse D'or európai döntőjét Széll Tamás. A séf-olimpia budapesti fináléjában a magyarok a norvég és a svéd csapatot előzték meg. A győzelemmel biztossá vált, hogy jövőre magyar résztvevője is lesz a lyoni világdöntőnek.

  • 2016. május 12., csütörtök 06:47
Vágólapra másolva!

Széll Tamás mesterszakácsnak és csapatának öt és fél órája volt arra, hogy elkészítse a haltálat és a vadtálat, ennek fő alapanyaga a gímszarvasborjú volt. „A halból tányért, a húsból pedig egy nagy tálat kell prezentálni. Fel kell kötni a gatyát, azt gondolom” – mondta Sárközi Ákos séf.

A találás után a magyar szakemberek még nem mertek örülni, de mindenképpen továbbjutást vártak. A zsűri végül Magyarországot képviselő Széll Tamást és csapatát hozta ki győztesnek.

Széll Tamás elárulta a titkot is, amivel Magyarország felkerült a gasztronómiai elitklubba: „Egy tökéletes konyhai munkát tudtunk csinálni, tökéletes csapatmunkát, nagyon-nagyon tisztán tudtunk dolgozni, nagyon-nagyon precízen tudtunk dolgozni. Gyakorlatilag nulla kommunikációval a bokszon belül. És a szerencse és azt gondolom, hogy a hidegvér, ami döntött” – fogalmazott.

A legjobb halételért járó különdíjat az izlandi csapat, a legjobb húsételért járó különdíjat pedig a francia csapat vihette haza. A nyertes magyarok mellett még tíz csapat jut ki Lyonba, a 2017-es világdöntőre, ahol európaiak mellett az amerikai és az ázsiai kontinentális döntő legjobbjai mérik össze tudásukat.