Szijjártó: Az Iszlám Állam legyőzése a legfontosabb

A jövő legfontosabb biztonsági kihívása az Iszlám Állam legyőzése lesz – jelentette ki Szijjártó Péter, aki az ENSZ-közgyűlés békéről és nemzetközi biztonságról rendezett vitáján vesz részt New Yorkban.

  • 2016. május 10., kedd 19:05
Vágólapra másolva!

Szijjártó úgy fogalmazott, hogy ha az Iszlám Állam ellen nem érünk el a közeljövőben átütő sikert, akkor emberek millió indulhatnak meg Európa irányába az Iszlám Állam további térhódítása miatt.

„Magyarország azt kezdeményezi, hogy az ENSZ keretein belül a békefenntartási, béketeremtési folyamatokra növeljük az erőforrásokat és leginkább az Iszlám Állam elleni küzdelemre koncentráljunk. Magyarország ezen küzdelem jegyében az esztendő végéig százötvenre növeli a magyar katonák létszámát a kurdisztáni kérdésben, ahol ezután már nemcsak védelmi feladatokat látnak el, nemcsak a kiképzők védelmét látják el, hanem maguk is részt vesznek a kurd erők kiképzésében” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.