A sajtó előtt kérték számon a fakivágásokat az egyetemen

A sajtó előtt kérte számon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkárát az egyik baloldali kis párt az Orczy kerti fakivágásokkal kapcsolatban.

  • 2016. június 07., kedd 12:59
Vágólapra másolva!

A Párbeszéd Magyarországért politikusai arra voltak kíváncsiak, az egyetem miért kezdte meg a fák kivágását a beígért lakossági egyeztetés előtt.

A felsőoktatási intézmény illetékese, Horváth József főtitkár halaszthatatlan közműfektetéssel magyarázta a négy fa azonnali kivágását. Hozzátette: felülvizsgálták korábbi álláspontjukat, és az eredetileg kivágásra ítélt száznegyvenöt fa közül a tervek szerint több mint harmincat megpróbálnak megtartani a beruházás területén. A kivágott fák helyett a kerületben újakat ültetnek majd.

„Ha a kerület tud területet adni, akkor fát ültetünk, ahogy ültettünk is a múlt héten. Ha nem ad ilyen helyszínt, akkor kötelező megváltanunk, ez a mai jogszabály” – közölte Horváth József.