NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Visszaeső a Recsken meghalt csecsemő apja

Visszaeső a recski apa, aki benyugtatózva ejtette ki a kezéből a két hónapos kisfiát.

  • 2016. június 05., vasárnap 14:19
Vágólapra másolva!

Nem vitte azonnal orvoshoz – a szülők késlekedése végzetesnek bizonyult. Mindkettőjüket halált okozó testi sértéssel gyanúsították meg, de a bíróság csak az apát tartóztatta le. Az anyával szemben, ő a másodrendű gyanúsított, az ügyészség nem indítványozott kényszerintézkedés elrendelését, szabadlábon védekezhet. A bíróság döntése nem jogerős.

„Az elsőrendű gyanúsított, G. M. 2016. június 1-jén egyedül volt otthon a kisfiával a lakásukban, amikor is nyugtató hatása alatt a gyermeket kiejtette a kezéből. A gyermek az esés során koponya- és mellkasi, hasi sérüléseket szenvedett, de a szülők nem vitték azonnal orvoshoz. Később, amikor rosszul lett, elvitték az ügyeletre, de a gyermek életét akkor már nem lehetett megmenteni. A bíróság az apa vonatkozásában a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el az előzetes letartóztatást. Ennek az is az egyik oka volt, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság előtt már van folyamatban egy gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt eljárás, amelynek a sértettje a család nagyobbik gyermeke” – közölte a Hír TV-vel Hoszné Nagy Tímea, az Egri Törvényszék szóvivője.