
Az érdekképviselet ezért folytatná a bértárgyalásokat, mert úgy véli, ha az ígért pluszpénzt megkapják is 2017 végéig az érintettek, az továbbra is elmarad majd a régiós átlagtól.
A Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség pedig attól tart, az illetményemelés mértéke és módja csak arra jó, hogy tovább növelje a bérfeszültséget az orvosok és a szakdolgozók között. Ezért követeli, hogy az egészségügyben dolgozók bérét is emeljék meg még az idén legalább 50 százalékkal.













