
Napsütés és meleg víz várta a Balatonhoz érkezőket az első igazi nyári hétvégén. A szezon a szállásadók szerint is láthatóan megkezdődött. Az árakon a tavalyiakhoz képest sok helyen nem változtattak, ahol igen, csak csekély mértékben emeltek.
Egy siófoki panzióban már egész nyárra foglaltak a szobák. „Minden kollégám, akivel beszéltem, nagy szezonra számít. Úgy néz ki, hogy az időjárás is kedvez a vendégeknek, úgyhogy bízom benne, hogy jobb évet zárunk, mint tavaly, pedig az sem volt rossz. Az előfoglalások nagyon jók” – mondta az Ötösfogat Panzió tulajdonosa, Rácz László.
Egy balatonfüredi négycsillagos szállodában most még akciókkal várják a vendégeket. „Ezek a kedvezmények július első hetéig láthatók, utána már látszik a nagyon nagy érdeklődés. Gyakorlatilag már most vannak olyan hétvégék, sőt hétköznapok is, amelyek telt házasak, nem foglalhatók. Látjuk, hogy az Anna-bál hétvégéjével indul aztán az igazi nagy főszezon, amely egészen augusztus 21-ig kitart” – fogalmazott Rádóczy Andrea, a Hotel Silverine Lake Resort igazgatója.
A füredi hotelben a vendégek háromnegyede belföldi, de egyre több a külföldi is, osztrákok és németek érkeznek nagyobb számban. A KSH adatai szerint továbbra is Siófok a legnépszerűbb balatoni település a nyaralók körében, Balatonfüred a második, Zamárdi pedig a harmadik helyen áll.













