Bogaras zöldségek – lecsapott a Nébih

40 tonna savanyúságot is kivont a forgalomból a hivatal.

  • 2016. június 16., csütörtök 12:34
Vágólapra másolva!

Egy budapesti, tizenhetedik kerületi üzemben a rendőrséggel együtt razziázott a hatóság. Több szabálytalanságot is találtak. Penészes mennyezetet, legyekkel, bogarakkal borított zöldségeket és vödröket, földes, tisztítatlan és rohadófélben lévő alapanyagokat. Ezenkívül a papírok sem voltak rendben.

A termékek szavatossági ideje két hónap, ezért a hatóság elrendelte a közelmúltban készült áruk visszahívását.

„Az ellenőrzés során részben higiéniai hiányosságokat állapítottak meg a kollégáim. Ez azt jelenti, hogy több helyiségben a burkolat hiányos volt. Volt olyan helyiség, ahol a mennyezet penészes volt, volt, ahol együtt tároltak földes árut már savanyított termékkel, illetve a dolgozók nem rendelkeztek érvényes egészségügyi könyvvel. Elrendeltük az érintett termékek forgalomból kivonását, illetve köteleztük a vállalkozót arra, hogy a kereskedelemben lévő valamennyi ilyen jellegű termékét hívja vissza, ennek a kötelezettségének a vállalkozó eleget is tett. Várhatóan milliós nagyságrendű pénzbírság fogja sújtani, illetve természetesen a megsemmisítés költsége is a vállalkozást terheli” – fogalmazott Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyi igazgatóságának vezetője.