
A Civil Összefogás Fórum szerint a migránsok betelepítésével az unió a keresztény Európa leigázására készül. A szervezet alapítója, Csizmadia László szerint az európaiak többsége most úgy látja, saját vezetőik támadnak a polgári demokráciára és a keresztény civilizációra.
Fricz Tamás politológus szerint a neoliberális elitizmus számolja fel a demokráciát, amit már nem a diktatúrák fenyegetnek, hanem a technokrata, globalista hatalomgyakorlás.
„Logikus következmény a közérdeket és közjót képviselő állam, a demokratikus nemzetállam háttérbe szorítása, amely csak akadályozza úgymond a magáncégek érdekeinek érvényesülését, a profitérdekek érvényesülését, ennek a törekvésnek az egyik leglátványosabb megnyilvánulása az úgynevezett TTIP, vagyis az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti tervezett beruházási és kereskedelmi szerződés” – fejtette ki Fricz Tamás.
Ifj. Lomnici Zoltán a lengyelek melletti kiállásra buzdított. Varsó áprilisban csatlakozott a magyar kvótaügyi keresethez. „A V4-ek levadászása zajlik, amely természetesen kiterjedhet azon renitens balti államokra is, akik a migrációs politikáját nem osztják az Európai Bizottságnak. Éppen ezért úgy ítéljük meg, hogy a bizottsági önkénnyel szemben, amelyet többek között Boris Johnson volt londoni polgármester nemes egyszerűséggel hitleri módszereket alkalmazó testületnek tart, és egyáltalán Brüsszelt hitleri módszereket alkalmazó testületnek titulálta, nos ezzel szemben fel kell lépni” – fogalmazott a szervezet szóvivője.
A Civil Összefogás Fórum egy hónapon keresztül több mint száz helyszínen kampányolt amellett, hogy nemmel szavazzanak a kvótanépszavazáson részt vevők.













