Egyre csak szorul a hurok az Iszlám Állam körül

Újabb Iszlám Állam ellenőrizte város felszabadítására készülnek Szíriában. Ha kurdoknak sikerül elfoglalni Manbidzs városát, akkor elvágták az Iszlám Állam Törökország felől érkező ember- és fegyverutánpótlását.

  • 2016. június 10., péntek 12:55
Vágólapra másolva!

Dörögnek a fegyverek a szíriai Manbidzsnál. A kurd és a velük szövetséges arab törzsek fegyveresei fokozatosan körbevették a települést, és az utolsó oda vezető út ellenőrzéséért harcolnak. Még házi készítésű páncélautókat is bevetnek az ütközetben.

A török határhoz közeli települést 2014 januárjában foglalta el az Iszlám Állam, a kurdok szerint a törökök hathatós segítségével. Az már bizonyítottnak számít, hogy az ember- és fegyverutánpótlás Törökországon keresztül érkezik Manbidzsba és onnan tovább az Iszlám Állam központjába, Rakkába. Ha az út elesik, és a várost felszabadítják, az Iszlám Állam utánpótlás nélkül marad.

A kurdokat támogatják az amerikaiak és a franciák is. A párizsi védelmi minisztériumban bejelentették, hogy fegyverekkel, légi támogatással és katonai kiképzőkkel is támogatják a kurdokat.

Közben Szíriában elterjedt a hír, miszerint egy koalíciós légicsapásban megsebesült al-Bagdadi, az Iszlám Állam önjelölt kalifája. Amerikai részről nem tudták megerősíteni a hírt. Korábban többször is hasonló hírek terjedtek el, de minden alkalommal hamisnak bizonyultak. Al-Bagdadi – tartva a kémektől és a légicsapásoktól – ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.