Felmentették a belvárosi jegyzőt a vádak alól

Bizonyítottság hiányában felmentette a Fővárosi Törvényszék az V. kerület volt jegyzőjét és két másik üzletembert a korrupciós vádak alól. A vádirat szerint az egyik vállalkozó két esetben is azt ígérte, hogy pénzért felgyorsítja a barátja vezette hivatalban az ügyintézést. Az ítélet nem jogerős.

  • 2016. június 02., csütörtök 22:00
Vágólapra másolva!

500 ezer a fagyi – a vádirat szerint az V. kerületi önkormányzattal kapcsolatban álló férfi ennyit kért volna egy hivatali eljárás meggyorsításáért. Egy másik esetben már másfél millió forintért intézte volna el, hogy egy belvárosi bár éjszaka is nyitva tarthasson. A vállalkozót befolyással üzérkedéssel, míg a Rogán Antal vezette önkormányzat egykori jegyzőjét hivatali visszaéléssel vádolták. A férfiakat a telefonjuk buktatta le, a rendőrök Vizoviczki László ellen nyomoztak titkosszolgálati eszközökkel, amikor őket is lehallgatták.

„Bevezetőmben rokonságok és panamák lápvilágáról beszéltem, amelyen keresztül a korrupció fojtogatja Magyarországot. Ha azt szeretnénk, hogy ez az ország felzárkózzon Európához, ne pedig a Balkán szintjére süllyedjen le, akkor össze kell fognunk, és közösen kell fellépnünk a korrupció minden formájával szemben” – mondta Andréka Zoltán ügyész.

Nem csak az ügyész, az első rendű vádlott védője is Móricz Zsigmondot idézte: a Rokonok című regényre a Légy jó mindhaláliggal válaszolt. „Tudjuk, hogy mi lett az alaptalan vád után lefolytatott eljárás következménye abban a történetben, tudjuk, hogy Nyilas Misi felállt, talpra állt, de azt is tudjuk, hogy az eljárás sebeit örökre viselte” – fogalmazott Fülöp Tamás.

Hangulatkeltésre alkalmas feltételezések – ezt már a jegyző védője mondta a vádiratról. „Megítélésem szerint az eljárásban az ügyészség nem tudta bizonyítani a vádat, és a vádirati tényállás több sebből vérzik” – mondta Monori Levente Márk, a másodrendű vádlott védője.

A tanácsvezető bíró is úgy ítélte meg, hogy gyenge lábakon állt a vád. Az ügyészség csak azt tudta bizonyítani, hogy a vádlottak egymással kapcsolatban álltak, azt már nem, hogy bűncselekményt követtek volna el. „A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen a bíróság mindhárom vádlottat, mindkét vádpontban ellenük emelt vád alól, bizonyítottság hiányában mentette föl” – jelentette ki Kárpáti György.

Az ügyész fellebbezése miatt az ítélet nem jogerős, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.