
A DK elnöke szerint ugyanakkor pártja érdeke, hogy a baloldalon minden szereplő erős legyen, hiszen amíg a DK-nak nincs 40%-a, addig szövetségesekre van szüksége. Gyurcsány Ferenc reagált Botka László kijelentésére is, miszerint már nem kellene a közéletben lennie. Kérdésünkre azt mondta: majd a szavazók eldöntik, kinek van helye a politikában.
„A mi sorsunkat a választók fogják eldönteni. Szóval nem gondolnám, hogy mi, politikusok mondjuk meg a másik politikusnak, hogy helye van vagy nincsen helye a politikai ég alatt. Hála istennek valamennyi demokratikus rendszerben ez választói döntés kérdése. Van a DK-nak, ma azt gondolom, hogy van 500-600 ezer szavazója. Az érték, az fontos, és ebben a szavazói világban nyilván az is benne van, hogy én vagyok ennek a pártnak az elnöke, de engem nem zavar, hogyha mások kritikusan beszélnek rólam, teljesen természetes, én tartózkodom attól, hogy másokat ilyen módon illessek” – mondta a volt kormányfő.













