
153 igen, 13 nem és 1 tartózkodó szavazattal fogadták el a javaslatot. A Jobbik képviselői nélkül nem lett volna meg a kétharmados többség az alaptörvény hatodik módosításához. Terrortámadás vagy annak jelentős és közvetlen veszélye esetén a kabinet rendkívüli hatalmat kap: törvényeket függeszthet fel, bevetheti a hadsereget, és áttérhet a rendeleti kormányzásra.
„Semmilyen más cél nem vezérelt minket, mint az, hogy az emberek biztonságát, Magyarország biztonságát garantálhassuk, erre legyen jogállami keretek közötti felhatalmazásunk, ez a felhatalmazás most már megvan. A Magyar Honvédség erre a feladatra felkészült, és reméljük, nem lesz rá szükség, reméljük, Magyarországot nem éri terrortámadás. De amennyiben éri, akkor a Magyar Honvédség erre felkészített erői rendelkezésre fognak állni” – indokolta a döntést Simicskó István honvédelmi miniszter.
A terrorveszélyhelyzetről szóló alkotmánymódosítás miatt a parlament hozzányúlt a rendőrségi és a titkosszolgálati törvényhez is. A szavazás előtt a kormányoldal többször egyeztetett az ellenzéki pártokkal.
„A brüsszeli terrortámadás után, amely március 22-én volt, a kormány azonnal döntött, hiszen látszott, hogy az eddig rendelkezésre álló jogszabályok, jogi felhatalmazások nem elegendőek ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot, meg tudjuk védeni a magyar embereket. A kormány olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely semmivel sem kér több eszközt a hatóságok, a rendvédelmi szervek, a Terrorelhárítási Központ számára, mint amennyit Nyugat-Európában ezek a szervezetek használhatnak” – közölte Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
„A mai naptól minden felelősség a kormányé, minden eszköz a rendelkezésére áll a mai naptól” – mondta Tóbiás József MSZP-elnök. A szocialisták nem nyomtak gombot, amikor az Országgyűlés az alaptörvény módosításáról szavazott, az LMP-sek pedig nemmel voksoltak. „Az alaptörvény módosítása, amelyet a Fidesz és a Jobbik együttesen szavazott meg, nem mond mást, mint hogy ellenőrzés alá lehet vonni az internetet, a levélforgalmat. A kormány meghatározott területekről kitelepítheti a lakosságot, megtilthatja az egész országban a közúti közlekedést, betilthatja a közterületi rendezvényeket, sőt kijárási tilalmat vezethet be. A Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika frakciója ma benyújtott egy alaptörvény-módosítást” – jelentette be Tóbiás József.
„Az az alaptörvény-módosítás, amelyet szocialista és LMP-s képviselők az elmúlt órában benyújtottak, a honvédség alkalmazását terrorhelyzet esetén még szélesebb körben teszi lehetővé, mint a Fidesz–Jobbik által elfogadott alaptörvény-módosítás” – világított rá Schiffer András frakcióvezető.
Az MSZP és az LMP közös javaslatában az áll, hogy a hadsereg közreműködhet a rendőrséggel a terrorcselekmény megelőzésében, terrortámadás esetén pedig bekapcsolódhat az elkövetők üldözésébe.














