
Harangozó Tamás hozzátette: amíg a szocialisták sem számolnak el a múlt örökségével, addig felesleges is programot készíteni.
„2006 utáni kormányzásunk főleg vége felé elkövette az MSZP azt a hibát, amelyet nem követhet el egy párt büntetlenül. Ez pedig az, hogy a saját szavazóira támadt. A kisemberekre, a nyugdíjasokra, a kis- és középvállalkozókra, a köztisztviselőkre tolta át a terhet a megszorító csomaggal, amit egy baloldali párt nem tehet meg” – fogalmazott.
Tekintse meg a Harangozó Tamással készült teljes beszélgetést:














