Hiába tiltakoznak Pokorniék is

Hiába tiltakoznak már a budapesti fideszes kerületi polgármesterek is, a kancelláriaminiszter szerint végleges az ország összes iskolájának államosítási terve. Lázár János szerint ugyanis a korábbi kettős fenntartás kudarcot vallott.

  • 2016. június 02., csütörtök 20:15
Vágólapra másolva!

„Nem tudok egyetérteni azokkal az általam egyébként nagyra becsült polgármesterekkel, akik jó oktatási rendszerek hoztak létre, Hódmezővásárhelyen is jó oktatási rendszer volt. Mert a kompetenciamérések eredményei szerint is nem romlottak, hanem javultak. De az országban egyébként romlottak. És nincs külön egy-egy városi modell 20-30-50 ezer emberre, hanem nekünk 10 millió emberért, sőt kicsivel többért kell felelősséget vállalnunk” – fejtette ki Lázár János.