
A baloldali kispárt elnökségi tagja, Élő Norbert azt mondja: Orbán Viktor és kormánya veszélyezteti a fővárosiak életét azzal, hogy halogatja a metróvonal felújítását és fél éve akadályozza a pótlóbuszok beszerzését is.
„Orbán Viktor szórakozik Budapesttel, a 3-as metró lassan már csak arra lesz jó, hogy szalonnát süssünk, annyiszor gyullad ki, veszélyezteti a budapestiek életét. Az orbáni maffiaállam jól példázza, hogy mi történt a metróvagonokkal is, ugyanis azért, hogy meg kelljen venni az oroszoktól, Putyin barátjától a metrókat, képesek voltak azt megtenni, hogy felújításra eladnak nekünk orosz új vagonokat, miközben ugyanilyen áron tudtunk volna venni világszínvonalú kocsikat, hiszen a környező államok beszerzései azt mutatják, hogy ezen a 65-80 milliárdon ugyanilyen metrókocsikat, újakat be lehet szerezni” – jelentette ki Élő Norbert, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.













