
A korábbi kormányzati nyilatkozatok szerint 2017 januárjával megszűnik az Erzsébet-utalvány, de megmarad a Szép kártya. A közszférában 200, a versenyszférában 450 ezer forintban maximálják a kedvezményes adózású, vagyis 34,5 százalékos adóterhű juttatások mértékét éves szinten. Az önkéntes pénztári juttatások, az iskolakezdési támogatás, a munkahelyi étkezés, illetve a BKV-bérletek adóterhelése viszont 50 százalék közelébe emelkedik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elutasítja az elképzelést.
„A magánszektorban marad a 450 ezer forintos plafon. A 450 ezer forintos kafetéria két formában vehető igénybe: 100 ezer forint készpénz és 350 ezer forintért Szép kártya adható. A Szép kártya vendéglátásra, szabadidős tevékenységre és szálláshely-igénybevételre alkalmas. A közszektorban, ahol jelen pillanatban még van kafetéria, ott 200 ezer forintban van limitálva, ebből 100 ezer forint lehet a készpénz, és 100 ezer a Szép kártya” – erősítette meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A szakszervezetek elutasítják a kafetéria-rendszer tervezett átalakítását. A Liga Szakszervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány különbséget tesz a közszférában és a versenyszférában adható juttatások között. A Magyar Szakszervezeti Szövetség pedig az öngondoskodást ösztönző juttatások adóterhelésének növelését nem tudja elfogadni.
„A sajtóból kellett megtudnunk, hogy milyen változtatásokra készül a kormány. Úgy tűnik, hogy a Szép-kártya-lobbi, illetve a banki lobbi győzött az öngondoskodás felett. Miközben a Szép kártyára való utalás jutalékokkal és egyéb mindennel együtt megmarad, sőt bővülni látszik, addig az öngondoskodás elve teljesen kikerült a kafetériagondolkodásból. Ez azt jelenti, hogy az önkéntes pénztárakba való fizetés adóköteles jövedelemmé változik, tehát olyan adózási szabályok szerint fog majd adózni, ami emelt összeget jelent” – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.














