
Az év elején ugrott 5 millió forintra több állami cég, például a Magyar Villamos Művek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV vezetőjének a fizetése, de Matolcsy György jegybankelnök és közvetlen munkatársai is ugyanennyit vihetnek haza.
Kész Zoltán pénteken talicskával vitte az aláírásokat a Nemzeti Választási Irodába. A független képviselő népszavazással kérdezné meg a választókat, hogy állítsák-e vissza kétmillió forintra az állami vezetők bérplafonját. „190 ezer és 200 ezer között van az aláírásoknak a száma, ami azt jelenti, hogy, ugye, 200 ezernél kötelező lenne az Országgyűlésnek foglalkoznia a témakörrel, százezer fölött pedig mindenképpen tárgyalni kell róla” – jegyezte meg a független országgyűlési képviselő.
A választási irodának mostantól 60 napja van megszámolni és hitelesíteni az íveket. „Amikor megtörtént a megszámolás, akkor mi erről adunk ki egy nyilatkozatot Kész képviselő úrnak, hogy ennyi pontosan, amit mi megszámoltunk, és ezt követően kezdődik a feldolgozás” – közölte Pálffy Ilona, a választási iroda elnöke.
Pedig az MSZP is segített
A kétszázezer aláírást nem tudta összeszedni a független országgyűlési képviselő, pedig az országos szervezettel rendelkező MSZP is segített a gyűjtésben.
„Példátlan sikernek tartom mindazt, ami történt. Gratulálok Kész Zoltánnak” – mondta az MSZP elnöke. Tóbiás József nem érzi kudarcnak, hogy nem jött össze elég szignó, és a saját kezdeményezésük sikerében is biztos. „A Magyar Szocialista Párt pedig határidőre összegyűjti a földkérdésben a valódi népszavazáshoz szükséges aláírásokat, és lesz Magyarországon valódi népszavazás. És arról, hogy kiírják-e a referendumot, a Fidesz előbb megvárja az ívek hitelesítését” – vélekedett az MSZP-elnök.
A döntés most az Országgyűlés kormánypárti többségének a kezében van, a parlament még támogathatja a Kész Zoltán által kezdeményezett népszavazás kiírását. „Meg fogjuk tárgyalni ezt a kérdést, hogyha a választási iroda hitelesíti és a választási bizottság dönt arról, hogy egyébként hány aláírás gyűlt össze ebben a kérdésben” – közölte Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető.
A Jobbik azt várja, hogy referendum helyett a kormánypártok lássák be: elég lenne kétmilliós fizetés az állami vezetőknek. „Egy kétmilliós plafon jobban illeszkedik a magyar bérekhez, sőt még az is a sokszorosa, akár hússzorosa is lehet annak, amit ma hazavisz egy magyar állampolgár, dolgozó ember több mint nyolc óra munkáért. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy ezt az Országgyűlés le tudná rendezni és támogatnánk” – nyilatkozta Staudt Gábor országgyűlési képviselő.
Az állami vezetők bérplafonjáról szóló népszavazásról ősszel dönthet a parlament.
A független országgyűlési képviselő ismét kétmillió forintos bérplafont szabott volna az állami cégvezéreknek. Mivel a pénteki határidőig csak 190 ezer aláírás gyűlt össze, így nem kötelező kiírni a referendumot, de az Országgyűlésnek tárgyalnia kell róla. A képviselő ennek ellenére bízik abban, hogy a kormánypárti többség átengedi a népszavazási kezdeményezést.













