Kórházi fertőzések: alapos vizsgálatra van szükség

Folyamatosan nő a kórházi fertőzések száma, de csak az állami egészségügyi intézményekben. Az egyik ellenzéki párt szerint az orvosok 42 százaléka állítja azt, hogy a betegek fertőzésveszélynek vannak kitéve. A volt egészségügyi államtitkár alapos vizsgálatot és politikamentes megoldást sürget. Közben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere béremelési programot jelentett be az egészségügyi szakdolgozóknak. A tervek szerint az ő fizetésük négy év alatt a mostani duplájára nő.

  • 2016. június 01., szerda 20:20
Vágólapra másolva!

Egyre több kórházi fertőzésről számolnak be a betegek az ország kórházaiban.

„Az orvosok 42 százaléka állította azt, hogy a legutóbbi kezelésekkor a betegek alig vagy egyáltalán nem voltak biztonságban a magyar kórházakban a rossz körülmények miatt” – ezt az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt mondta a Párbeszéd Magyarországért politikusa, Szabó Tímea. Rig Lajos, a Jobbik politikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaberendezéseket is alaposabban kellene takarítani.

A magánkórházak nem panaszkodnak, ezekben az intézményekben nem okoz gondot a szükséges eszközök és a munkaerő kifizetése.

„Meg lehet előzni a fertőzéseket, csak be kell tartani a protokollokat és meg kell venni azokat az anyagokat, amelyre szükség van: takarítószereket, fertőtlenítőszereket, és alkalmazni kell elég takarítónőt, akiknek rendszeresen ott kell lenniük a kórházban, és egy nagyon komoly ápolási igazgatónak mindennap alaposan ellenőriznie kell a munkájukat” – mondta el Lantos Gabriella, a Róbert Károly magánkórház operatív igazgatója.

A tavaly leköszönt egészségügyi államtitkár szerint alapos vizsgálatra van szükség, ezért az ÁNTSZ-t és a Magyar Orvosok Szövetségét is meghallgatná a kórházi fertőzések ügyében.

„Ez egy olyan téma, amit ha politikai szempontból kezdünk el tárgyalni, akkor annak tényleg az lehet a vége, hogy egy nagyon komoly bizalomvesztés történhet a kórházakkal szemben, ami azért nem méltányos, tehát valahol az igazság mindig középen van” – fogalmazott Zombor Gábor.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint minden második budapesti kórház a kézhigiénét is alig tudja biztosítani.