
A Jobbik szóvivője elmondta: pártja is az érvényes és eredményes népszavazásban érdekelt, egyelőre azonban semmilyen együttműködés nincs a Fidesszel, a kormánypártoktól ugyanis még nem érkezett erre irányuló kérés. Az ellenzéki politikus hozzátette, hogy a Jobbik továbbra is az önálló határőrség visszaállítását tartaná megoldásnak.
„A Fidesz számára az a nagy kérdés, hogy szerinte a rendőrség határvédelmi egységei megfelelők, ehhez képest naponta több helyen vágják át a műszaki határzárt, kerülik meg vagy egyéb módon győzik le. Határon innen kell szerencsés esetben összefogdosni az illegális határátlépőket, nem szerencsés esetben pedig nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsuk. Tehát nagy kérdés, hogy a Fidesz vajon mire vár” – jelentette ki Mirkóczki Ádám.













