
A terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő belügyminisztériumi előterjesztést viszont támogatja az MSZP, miután kikerült a törvénytervezetből, hogy a miniszterelnök és a kancelláriaminiszter is automatikusan hozzáférhessen a titkosszolgálati információkhoz.
| Kövér járt közben |
| Kövér László közbenjárásával sikerült Pintér Sándornak elérnie, hogy a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó új titkosszolgálat adatbázisára ne lásson rá közvetlenül a Miniszterelnökség – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a kormányon belüli vita miatt nem szavaztak még a terrorellenes javaslatcsomagról, hiába zajlott le már egy hónapja a parlamenti vita. |
„Ez nem azt jelenti, hogy Magyarország miniszterelnöke nem férhet hozzá minden információhoz, csak megvan ennek a szolgálati útja a belügyminiszteren keresztül. Mi ehhez ragaszkodtunk. Jogállamokban ez úgy működik, hogy aki felügyeli, az látja az információt, és közvetve eljuthat a miniszterelnökhöz. Erre volt egy bátortalan kísérlet most, hogy automatikusan is hozzáférjen a kancelláriaminiszter és a miniszterelnök is, de most visszaállt az eredeti javaslat, amelyet, ha addig nem látnak rá jogi lehetőséget, hogy újabb partizánakciót indítsanak, akkor kedden támogatni fogunk” – közölte a politikus.
Tekintse meg a Molnár Zsolttal készült teljes beszélgetést:
Mint ismeretes, zárt ülésen tárgyalt az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottsága ma a terrorizmus elleni törvénycsomagról. Pintér Sándor előterjesztése a terrorfenyegetettség esetére vonatkozó középszintű intézkedéseket foglalja össze. A javaslatok a kormánypártok által kezdeményezett alaptörvény-módosítást egészítik ki, amely új, különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzetet. Ennek elrendelésével a Magyar Honvédség erőit is be lehetne vetni. Simicskó István honvédelmi miniszter azt mondta: bízik abban, hogy a javaslat végül megkapja a szükséges támogatást. Bővebben >>>













