Órákon át hallgatták az MSZP-s jelölteket

Több mint 3 órán keresztül, zárt ajtók mögött hallgatta meg az MSZP elnökjelöltjeit a párt budapesti szervezete tegnap este.

  • 2016. június 10., péntek 09:33
Vágólapra másolva!

A fővárosi a párt legnagyobb és legtöbb kongresszusi küldöttel rendelkező szervezete. A vitákkal kísért fórumon arról nem döntöttek, hogy melyik jelöltet támogatják majd a párt június 25-i tisztújító kongresszusán. Megvitatták viszont a párt belső helyzetét és a lehetséges szövetségi politikáját. A fórumon többen amellett érveltek, hogy a 2018-as választásokig nyitni kell más pártok és civil szervezetek irányába.

„Itt most nem az volt a feladatunk, hogy szavazzunk, tehát lesz még Budapesten hivatalos küldöttcsoporti értekezlet, tehát ahol nyilván nagyjából megbeszéljük, hogy kit látunk legtámogatandóbbnak. Itt most egy kifejezetten érdekes és jó vita és beszélgetés volt, egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem rendeztük meg eddig – legalábbis – az elnökjelöltek nyilvános vitáját” – jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke.