Hungarikum lett, és akkor nincs hal?

Petíciót adtak át a dunai halászok Baján, a polgármesteri hivatal előtt a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának. A demonstrálók azért vonultak utcára, hogy a kormány vonja vissza az év elején életbe lépett rendelkezést, amely a hazai természetes vizeken megtiltotta a kereskedelmi halászatot. A halászok Orbán Viktort okolják, amiért munkanélkülivé váltak, ezért kártérítést követelnek. Zsigó Róbert államtitkár azt ígérte, újragondolják a törvényt.

  • 2016. június 03., péntek 15:33
Vágólapra másolva!

Csónakokkal és halászhálókkal érkeztek a tüntetők Baja főterére. A dunai és tiszai halászok azt követelték, hogy a kormány vonja vissza az év elején életbe lépett rendelkezést, amely megtiltotta a kereskedelmi halászatot a természetes magyarországi vizeken.

A tiltás kétszáz családot érint a Duna és a Tisza mentén. Molnár Zoltán 36 éve halászatból él: azt mondja, kártérítést ígért a kormány, de abból nem lett semmi. „Erre is azt mondták, például Bitay Márton Örs, hogy a halászatnak nem jár kártérítés, mert a halászeszközöket el lehet adni halastóra, de hát eddig senki nem jelentkezett a halastóról, hogy olyan halászeszközöket vegyen meg, amilyeneket a halastón nem is lehet használni” – mondta a halász.

A helyiek a hungarikummá lett bajai halászlevet is féltik. „Itt a bajai halászlé vegyes halból van. Nincs vegyes hal, mert nincs halászat. Van a tavi ponty, a pestiek nem tudják, mi a dunai hal, és mi az elkorcsosodott tavi hal. Mi ragaszkodunk hozzá. Hogy van akkor ez? Hungarikum lett, és akkor nincs hal?” – fogalmazott Müller Tihamér, a tüntetés szervezője.

A halászok petíciót adtak át a földművelésügyi tárca államtitkárának. Zsigó Róbert azt ígérte, a követelésekről tárgyalni fognak a parlamentben. „Többféle kérésük van a halászoknak… Még egyszer szeretném azt leszögezni, hogy nem szűnt meg a halászat teljesen a természetes vizeken, és a kis szerszámos halászok tudnak halászni. De a többféle megoldási javaslat közé fontos, hogy ez a petíció eljusson a kormányhoz, és hogy megoldást találjunk erre” – nyilatkozta az államtitkár a Hír TV-nek.

A kabinet eredetileg az orvhalászatot akarta visszaszorítani a törvénymódosítással, a Látótérnek korábban nyilatkozó szakember szerint azonban a tiltás épp az illegális halászatot erősíti. „A piacot kéne ellátni legális hallal, de most ez kiesett, hiszen Magyarországon nem kapható legálisan természetes vízből származó hal. Ha valaminek nincs legális forrása, erősíti az illegális tevékenységet, ezt nagyon nagy veszélynek tartom, hogy az orvhalászok társadalmi elfogadottsága növekedni fog. Nemhogy visszaesne az orvhalászat, hanem erősödni fog. Az orvhalászok nem hálóval, hanem elektromos eszközökkel dolgoznak már, ami nem válogat a halak között, a kis halakat is károsítja” – hívta fel a figyelmet Bardócz Tamás halászati szakértő.

Kereskedelmi halászatból évente kétezer tonna hal került a boltokba vagy a feldolgozóüzembe, ez a teljes halpiac 15 százaléka volt. Természetes vízen tavaly már csak 145 halász űzte az ősi mesterséget.