
Magyarország élőben című műsorunkban Pukli István elmondta, hogy szerettek volna tárgyalni a kormánnyal, de a köznevelési kerekasztalon kizárólag a minisztérium feltételei érvényesültek. Törley Katalin, a Kölcsey-gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke pedig kifejtette, hogy a kormány köznevelési kerekasztalos megbeszélésein rendszerint lesöprik és semmibe veszik a pedagógusok véleményét.
„Sok szinten lehet passzív ellenállási akciókra számítani, együtt nem működéstől kezdve bizonyos tevékenységek megtagadásán keresztül az ennél sokkal érdekesebb és radikálisabb megmozdulásokig” – fogalmazott Törley Katalin. „Mindenképpen olyan akciókról van szó, ahol tényleg szükséges, hogy az ember felvállalja a nevét és az arcát, ezért toborzunk” – tette hozzá Pukli István.














