Semmit nem ér a lézerdetektor a hivatali autókon

Hiába van traffipaxot jelző lézerdetektor a debreceni városháza hivatali autóin, a sofőröket már kétszer is megbüntették gyorshajtásért. Az eszközöket több mint kétmillió forintért még Kósa Lajos polgármestersége idején szerezték be a hét gépkocsira.

  • 2016. június 06., hétfő 20:45
Vágólapra másolva!

Hét hivatali autóban van lézeres parkolássegítő és traffipax-előrejelző berendezés. Ezeket 2009 és 2014 között, vagyis még Kósa Lajos polgármestersége idején vásárolta a debreceni városháza. A helyi ellenzék többször kifogásolta a beszerzéseket, ezért most a kocsikat szakértőkkel vizsgáltatták meg. Eszerint a berendezések csak a sebességmérők előrejelzésére alkalmasak, blokkolásra nem, vagyis így jogszerű a használatuk – közölte Szekeres Antal, a város jegyzője.

„Részt vettek rendszeresen közúti ellenőrzéseken, műszaki vizsgálatokon, hatósági emberekkel, rendőrökkel, és soha nem volt e tekintetben kétség sem, hogy ezek esetleg lézerblokkolóként működhetnek” – nyomatékosított a jegyző. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője megtekinthette volna a lézerdetektorokkal kapcsolatos dokumentumokat, mielőtt a nyilvánossághoz fordult, de nem kereste meg a hivatalt.

Szekeres Antal tájékoztatóján ott volt az említett politikus, Varga Zoltán is, aki úgy véli, szinte mindegy, hogy a hivatali autókban traffipax-előrejelzők vagy -blokkolók vannak. „Beszerelése és használata morálisan, etikailag elfogadhatatlan, teljességgel kizárt. Különösen felháborító, hogyha ezeket a berendezéseket állami, önkormányzati gépjárművekbe, amúgy az adófizetők pénzéből, építik be” – adott hangot véleményének a DK önkormányzati képviselője.

A Fidesz–KDNP frakcióvezetője viszont szükségesnek tartja a készülékeket, szerinte ezek a sofőröket segítik. „Varga Zoltán, a Gyurcsány-párt debreceni nagyotmondó embere újra és újra megrágalmazza a debreceni városvezetést, folyamatosan alárendeli magát saját pártja akaratának, és Debrecent rossz színben próbálja meg feltüntetni. A gépjárművekbe beszerelt eszközöket a magyar törtvények, szabályozás engedélyezi” – mondta Balázs Ákos kormánypárti önkormányzati frakcióvezető.

A sofőröket egyébként a traffipaxokat előrejelző készülékek ellenére már kétszer megbüntették gyorshajtásért.