Súlyosították a volt fideszes büntetését

Másodfokon súlyosították az élettársát megverő volt fideszes képviselő büntetését.

  • 2016. június 21., kedd 19:41
Vágólapra másolva!

A Kecskeméti Törvényszék jogerősen tíz hónap börtönre változtatta Balogh József fülöpházi polgármester ítéletét, két évre felfüggesztve.

A vak komondorról elhíresült ügyben a politikus első fokon pénzbüntetést kapott. A vád szerint három éve egy lakodalomból hazatérve összeveszett élettársával, és úgy megverte, hogy eltört a járomcsontja és az orra.

Az ítélet jogerős és azt jelenti, hogy az önkormányzati törvény értelmében Balogh nem maradhat polgármester.

„A másodfokú bíróság a testi sértés bűntette miatt Balogh József ellen indított büntetőügyben a kecskeméti járásbíróság ítéletét megváltoztatja. A vádlottal szemben kiszabott büntetést 10 hónap szabadságvesztés büntetésre súlyosítja. Megállapítja, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggeszti. Megállapítja, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a szabadságvesztés elrendelése esetén a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követő nap. Egyebekben az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyja” – fogalmazott Szörényi Mariann, a Kecskeméti Törvényszék bírója.