
A vádlott az eljárás során többször megváltoztatta vallomását. Volt, hogy beismerte, volt, hogy tagadta, és ellentmondásokba keveredett. A bíróság ebből arra következtet, hogy szavahihetetlen. Nincs meg az elkövetés eszköze, és a dns-vizsgálatok sem egyértelműek. Az ügy 17 millió forintos bűnügyi költsége az ítélet szerint az államot terheli. Az ügyész fellebbezett, az ügyet másodfokon a Pécsi Ítélőtábla tárgyalja.
„Olyan bizonyítékok nem merültek fel a vádlottal szemben, melyek zárt logikai láncot képeznének az ügyben, és azt alapoznák meg, hogy kizárólag a vádlott lehetett az elkövető. Azt lehetett megállapítani, hogy a vádlottnak köze van ehhez a cselekményhez, akár elkövetőként, akár részesként. Azonban a bírói megállapításhoz a büntetőeljárási törvény szerint kétséget kizáró bizonyíték kell, és ez jelen esetben a bizonyítékok összességében sem áll fenn a bíróság álláspontja szerint” – indokolta a döntést Tuba István, a Szekszárdi Törvényszék bírója.













