
Az Országgyűlés 2001-ben nyilvánította június 19-ét, az utolsó szovjet katona távozásának emlékére nemzeti emléknappá. Ennek tiszteletére tartott ünnepi ülést a Fővárosi Közgyűlés és adott át díszpolgári kitüntetéseket Tarlós István. A főpolgármester kiemelte a 2010-ben hivatalba lépett városvezetésnek az volt a legfőbb feladta, hogy helyreállítsa a rendet két évtizednyi rendetlenség és pazarlás után.
„A rendszerváltást követő zavaros évtizedekben azt is megtanultuk, hogy a szabadság nem önmagáért van, hanem felelősséggel kell társulnia. A szabadság nem egyenlő a zavart ultraliberalizmus hirdetéseivel, az anarchiával és a káosszal, azzal, hogy bárki bárhol azt tesz, amit csak akar” – mondta Tarlós István.
A főpolgármester ezután díszpolgári címet adományozott Bogányi Gergely zongoraművésznek, Dózsa László színművésznek, Freund Tamás agykutatónak, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózónak, Polgár Judit nemzetközi sakknagymesternek és Varga Péter Pálnak, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatójának. Az elismerésben posztumusz részesült Szabó Miklós operaénekes és Török Bódog kézilabdaedző.
Két órával később a főpolgármester már a megújult Széll Kálmán térnek és a fonódó villamosnak az átadó ünnepségére igyekezett. Miután kipróbálta az egyik mozgólépcsőt, megjegyezte: biztosra akartak menni az ünnepléssel. „Aki kicsit is okos, az nem a saját kárán tanul. Nem akartunk előbb átadást, minthogy megvárjuk azt a pillanatot, hogy mikor minél kevesebb marad, amibe bele lehet kötni” – tette hozzá.
Malőr így is akadt. A szervezők ugyanis elfelejtették meghívni az ünnepségre az érintett kerületek polgármestereit. Tarlós a bakit azzal orvosolta, hogy a fővárosiak így is európai színvonalú, de a múltat is idéző közteret vehetnek birtokba. „Kemény fába vágta a fejszéjét a főváros, amikor 2015 elején megkezdte a már megkopott, de szívünkhöz mégis közelálló tér átalakítását. Számolnunk kellett azzal, hogy a nagy volumenű munka sok kellemetlenséget okoz mind a környéken élőknek, mind az erre közlekedőknek. Az a cél vezérelt bennünket, hogy egy olyan európai színvonalú, modern közösségi teret, közlekedési csomópontot hozzunk létre, ahol nemcsak átrohanni, de megpihenni, találkozni is lehet és jó is.”
A Széll Kálmán teret nem felújították, csak ráncfelvarráson esett át, így több érdemi fejlesztés is elmaradt – közölte a Magyar Liberális Párt választmányi elnöke. „Ami a legfájóbb, hogy kimaradt a Fogaskerekűnek a Moszkva térre történő behozatala. Az, aki majd Tarlós után úgy dönt, hogy ezt a közlekedésfejlesztési szempontból rendkívül fontos fejlesztést majd végrehajtja, annak majd azzal kell szembesülnie, hogy újra fel kell majd túrni a Moszkva tér hátsó szakaszát, hogy be lehessen hozni a Fogaskerekűt ide” – nyilatkozta Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt választmányi elnöke.
A Széll Kálmán tér 403 nap alatt készült el. A megújult közlekedési csomópont a korábbinál több zöldfelülettel és utcabútorral várja az erre járókat.














