
Tizenhat településen állnak le a kukásautók jövő héten az észak-pesti régióban. A hírt Galgagyörk polgármestere jelentette be a Facebook-on. A helyi szemétszállító cég sem kap pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt.-től, ingyen viszont nem hajlandó dolgozni. A szemétszállítás finanszírozását áprilistól központosította a kormány. A nemzeti holding egyelőre nem tud számlázni, így nincs pénze.
Az országos méretű probléma a kormány pénteki ülésén is napirendre kerül. Lázár János szokásos sajtótájékoztatóján azt mondta: mindenhonnan elszállítják a szemetet, az aggódó polgármestereknek pedig azt üzente, hogy forduljanak a fejlesztési minisztériumhoz.
„A magyar kormány vállalja, hogy elszállítja a szemetet az egész ország területén, vagy gondoskodik az elszállításáról. Nem maradhat egyetlenegy olyan település sem az országban, ahol szemétszállítási gondok lennének. Amelyik polgármester úgy gondolja, hogy veszélyben van a szemétszállítás Magyarországon, annak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kell fordulnia, és az NFM-ben kap segítséget. Valóban, a katasztrófavédelem szükséghelyzetben kijelölési joggal rendelkezik – az elszámolás kérdése egy későbbi ügy –, kötelező közszolgáltatással kell ellátnia a kijelölt szolgáltatónak a feladatot” – mondta a kancelláriaminiszter.














