
Az indítványt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerdán adta le az Ab budapesti épületében. Harangozó Tamás kiemelte: az alaptörvény szerint a földforgalomról, a családi gazdaságokról és az integrált termelést végző üzemekről sarkalatos törvényben kell rendelkezni, a kormánypárt azonban csak a földtörvényt vitte a parlament elé, így önkényesen döntheti el, melyikből lehet mintagazdaság.
„Ehhez a parlamentben összegyűjtöttük a megfelelő számú aláírást, hiszen a Jobbik és az LMP képviselői is aláírták az ehhez szükséges beadványt. Az alaptörvényt és a földtörvényt ugyanis a Fidesz nem írhatja felül egy kormányhatározattal, ezzel mindannyian egyetértünk, hogy ez nonszensz, mert elég volt mind a három párt képviselői szerint ebből a maffiavilágból” – jelentette ki Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista elnöke.













