
A bíróság gyorsított eljárásban mindössze 10 hónapra ítélte garázdaságért, a végrehajtást másfél évre felfüggesztette. A döntés jogerős, mert sem a védelem, sem pedig az ügyész nem fellebbezett. A fiatal férfi csütörtökön támadta meg a vele szemben ülő nyugdíjast a fővárosi 1-es villamoson. Az eset másnapján, Zuglóban fogták el.
„Ennek az ügynek a jelentősége abban áll, hogy a pénteken őrizetbe vett gyanúsítottat gyorsított eljárásban sikerült az ügyészségnek bíróság elé állítania. A lényege éppen az az ilyen gyorsított eljárásnak, hogy a bűnt azonnal, kisvártatva néhány napon büntetés is követi. Ebben az esetben is ez történt, néhány napon belül jogerős ítélet is született az ügyben. Segítette a bizonyítást az is, hogy az interneten felvételek terjedtek el az esetről, amelyet az ügyészség ügyészi indítványában fel is használt bizonyítékként a bíróságon” – közölte Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő ügyésze.













