
A mintegy száz embert az önkormányzat új cége a Ledina Porcelán Kft. alkalmazza, de ahhoz, hogy a héten fizetést kapjanak, el kellett volna számolniuk volt munkáltatójukkal. A Zsolnay vezetése már korábban közölte, nincs értelme a személyes találkozónak, minden papírjukat postázták nekik.
A munkásokat a tervek szerint a Pécsi Vízmű kölcsönéből fizetik ki még ezen a héten, az összeg mintegy 40 millió forint. A cég szír tulajdonosa közben kifizette azt a 93 millió forintot, mely közüzemi tartozás volt, illetve várhatóan azt a 380 milliót is kifizeti, mely egy korábbi banki hitel volt, de a West Bau Hungária megvette a követelést.













