
Javában tombol az influenzaszezon. Csak ezen a héten több mint 100 ezeren fordultak a háziorvosukhoz. De a járvány nem most kezdődött, már majdnem három hete tart. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az ÁNTSZ ennek ellenére most indított kampányt, hogy felhívja a figyelmet a megfelelő védekezésre.
„Hiába vannak fertőtlenítőszerek, hiába biztosítjuk a feltételeket, hogyha a gyerekeket nem tanítjuk meg helyesen a kézmosásra, akkor bizony okafogyott mindaz az áldozat, amit meghozunk ennek érdekében” – mondja Szabó Enikő helyettes tisztifőorvos.
A fejlesztési tárca az utasszállító cégeinél, a MÁV-nál és a Volánnál napi fertőtlenítést rendelt el. „Az általunk nyújtott közszolgáltatások ellátásában nem lehet fennakadás. Egy járvány nem akadályozhatja a vonatok mozgását, az utazóközönség utazását vagy a postaküldemények eljutását. Éppen ezért a kérdés mindig az, hogy ténylegesen mit tudunk tenni egy ilyen járvány esetleges felmerülése esetén. A legfontosabb lépés mindig a megelőzés minden egyes társaságunk és háttérintézményünk esetében” – emelte ki Boros Anita vagyonpolitikáért felelős államtitkár.
A sajtótájékoztató meghívója szerint az influenzaellenes népegészségügyi kampány keretében plakátokon és internetes felületeken is felhívják majd a lakosság figyelmét a megelőzésre. Arra a kérdésre azonban, hogy mennyi közpénzbe kerül mindez, és nem elkésett-e a megelőzési kampány, hiába szerettünk volna választ kapni. A sajtótájékoztatón ugyanis nem volt lehetőség a kérdésekre.
A Hír Televízió által megkérdezett háziorvos viszont azt mondja, célszerűbb az influenzaellenes kampányt szezon elején elkezdeni. „A védőoltással kapcsolatos kampánynak októberben, novemberben van az ideje, akkor lehet tünetmentesen úgy az oltást megkapni, hogy ott kialakuljon a védettség, és amire indul az influenzajárvány, addigra a beoltott betegeknek a védettsége kialakuljon. Most már csak arról lehet beszélni, hogy mindenki használjon zsebkendőt, kerülje a tömeget” – nyilatkozta Komáromi Zoltán.
A háziorvos egyébként azt mondja, január közepe óta látszik, hogy a mostani járvány sokkal több embert érint majd, mint a korábbi években.














